Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2022

Első magaslat: Citadella

 A mai nap folyamán elmentem első olyan edzésemre, ahol elkezdhetem hozzászoktatni lábaimat a folyamatos felfelé haladáshoz. Bemelegítés képen az Asztoriától átfutottam a Döbrentei térig, ahol nagy levegőt vettem, és megkezdtem a "csúcstámadást". Az első két kanyarig szinte suhantam, majd egyszer csak elkezdett tiltakozni kezdetben a bokám, majd a vádlim, újabb kanyarok és magas lépcsők után pedig a tüdőm is jelezte, ezt gondoljam át még egyszer.  A Döbrentei tértől a Citadella mindössze egy kilométerre van, ami nekem most minimum a triplájának tűnt, levegő után kapkodva sajgó lábakkal szinte ötven méterenként nézegettem az órámat és kérdeztem magamtól, vajon mikor érek már fel? Miért indultam el egyáltalán? Ezeken a kétségbeesett gondolatokon a szembejövő turisták "Ez normális?" tekintete sem segített. Valahogyan sikerült mégis erőt vennem magamon, és az utolsó lépcsőfokokon is felfutni. Az elém táruló látkép és az érzés, hogy megcsináltam, mindenért kárpótolt. Vet...

Hat hónap alatt a csúcsra - Kékes csúcsfutás

Ha mindig is érdekeltek a különlegesebb futóversenyek, a blogom neked szól!  Tarts velem a felkészülésem alatt, és érj fel velem Magyarország legmagasabb pontjára, a Kékestetőre augusztus 27.-én!  Életem során már több mint harminc futóversenyen részt vettem amikor között voltak kisebb iskolai versenyek, diákolimpiai távok, öt-, tíz-, huszonegy kilométeres versenyek, két Brutálfutás és egy Spartan race. A leginkább mégis azok a versenyek ragadtak magukkal, ahol nem "csupán" lefutjuk az adott távot, hanem közben kúszni, mászni, csúszni és dobni kell.  Minden versenyre való felkészülés természetesen más és más, és mivel hasonló versenyen még nem vettem részt, ezért is olyan izgalmas számomra ez az időszak, hiszen a csúcsfutásra való felkészüléshez nem elég a sík futás, és néhány keresztedzés.  Maga a futás mindig mást jelent számomra: van hogy megnyugvást, menekülést, vagy magát a poklot. Egyszerre emel fel és pusztít el, ezért is csodálatos. Ez a hat hónap nem csak eg...