Egyek vagy ne egyek? Igyak vagy ne igyak?

A FUTÁS ÉS AZ ÉTKEZÉS 

    Alapvető létszükségleteink bevitele (vagy be nem vitele) is igen erősen befolyásolják az edzésünket. Sajnos több futásom csúszott már el azon, hogy szinte közvetlenül előtte ettem, és teljesen felfordult közben a gyomorom, onnantól kezdve az a futás pedig már kuka volt. Ezekből tanulva már úgy ütemezem a mindennapjaimat, hogy futás vagy edzés előtt minimum egy órával már semmit sem eszek, így elkerülhetőek ezek a problémák. Édesapám ezt régebben olyan komolyan vette, hogy sokszor reggelizés nélkül indult el félmaratont futni, én azonban ezt nem ajánlom. Főleg kezdő futóként a legfontosabb erre odafigyelni, hiszen az energiabevitel nagyon fontos! Érdekes látni viszont, hogy idővel a szervezetünknek egy-egy kihagyott reggeli meg se kottyan. 

    Futás közben alapvetően nem eszek semmit (csak néha egy karika banánt a frissítőpontnál), mondjuk ez annak is betudható, hogy csak kisebb távokon szoktam futni. Ha azonban hosszabb távokat fut az ember, nem árt ha van nála pár szem szőlőcukor, vagy pár tasak úgynevezett energiazselé.

    Futás után viszont elkerülhetetlen az energiabevitel, és talán jobban is esik az a bizonyos reggeli egy frissítő edzés után. :) 


A FUTÁS ÉS A HIDRATÁLÁS

    Minden futásom előtt bepánikolok, hogy biztosan pár percen belül szomjas leszek, és akkor jaj mi lesz velem, ezért néha mai napig elkövetem azt a hibát, hogy indulás előtt hirtelen viszonylag sokat iszok. Ebből viszont értelemszerűen egy másik probléma következik: két kilométer után pisilnem kell. Meg kell tehát találni a balance-ot ebben is. Nagyon ritkán szoktam magammal vinni vizes palackot (csak hosszabb távok esetén), mert zavar, hogy a kezemben van, és folyamatosan iszogatni szoktam belőle ami szintén nem jó. Versenyeken a frissítő pontokon is csak néhány kortyot szoktam inni, hogy ne blugyogjon a hasamban, hanem csak amennyire kell, hidratáljon.  


Ti könnyen megtaláltátok az egyensúly az étkezések/hidratálások és a futás között?



Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mélypont

 Nagyon ritkán fordult még velem ilyen elő, de most úgy érzem, eljött ennél a versenyfelkészülésemnél a mélypont. Úgy érzem, vissza kellene mondanom a nevezést mert, nincs időm rendesen felkészülni a sulis beadandók, vizsgák, államvizsga, munka mellett.  Félek, hogy kudarcot vallok. A mélypontok természetesen azért vannak az életünkben, hogy átlendüljünk rajtuk, tanuljunk belőlük és megerősödjünk.  Jelenleg az átlendülésre várok, addig is küzdök testileg és lelkileg.  A többi majd kiderül. 
További információk

Keresztedzés alternatíva: akrobatikus rock and roll

 Kiskorom óta jelen van a sport az éltemben. Már egy éves koromban jártam babaúszásra, az igazi szerelmet azonban a tánc hozta meg. Kezdetben néptáncoltam, majd ötödikes koromban akrobatikus rock and rollozni kezdtem. Ebben teljesedtem ki igazán, rengeteget jártunk versenyekre amelyekről csak ritkán jöttünk el érem nélkül. Ezért is jelentkeztem nyolcadikban a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tánc tagozatára, ahol igen tartalmas négy évet tölthettem el. A tánc a mindennapjaim szerves részévé vált, a testem mellett a lelkemet is igen érősen formálta. A ballagás után azonban egyik pillanatról a másikra abbamaradt nemhogy a minden napi, de a heti- havi rendszerességű tánc is.  A Kékes csúcsfutásra való felkészülésemkor futás mellett szoktam otthon erősíteni a már megtanult mozdulatokkal, illetve kifejezett balettos erősítésekkel is, de mégis kevésnek éreztem. Éppen csak elkezdtem nézelődni a környéken táncoktatások után, amikor a volt edzőm felhívott és megkérdezte nem len...
További információk

Első magaslat: Citadella

 A mai nap folyamán elmentem első olyan edzésemre, ahol elkezdhetem hozzászoktatni lábaimat a folyamatos felfelé haladáshoz. Bemelegítés képen az Asztoriától átfutottam a Döbrentei térig, ahol nagy levegőt vettem, és megkezdtem a "csúcstámadást". Az első két kanyarig szinte suhantam, majd egyszer csak elkezdett tiltakozni kezdetben a bokám, majd a vádlim, újabb kanyarok és magas lépcsők után pedig a tüdőm is jelezte, ezt gondoljam át még egyszer.  A Döbrentei tértől a Citadella mindössze egy kilométerre van, ami nekem most minimum a triplájának tűnt, levegő után kapkodva sajgó lábakkal szinte ötven méterenként nézegettem az órámat és kérdeztem magamtól, vajon mikor érek már fel? Miért indultam el egyáltalán? Ezeken a kétségbeesett gondolatokon a szembejövő turisták "Ez normális?" tekintete sem segített. Valahogyan sikerült mégis erőt vennem magamon, és az utolsó lépcsőfokokon is felfutni. Az elém táruló látkép és az érzés, hogy megcsináltam, mindenért kárpótolt. Vet...
További információk